A Nemesis-kultusz fejlõdése, és szerepe az arénában
Az Amfiteátrumok Istennõje
Mint az ókor legimpozánsabb építészeti remekmûveitõl, és mint a Római Birodalom egyik legjelentõsebb politikai eszközeitõl, az amfiteátrumoktól joggal elvárhatjuk, hogy számos kultuszt fogadjanak be. Az irodalomban Mars, a háború istene áll összeköttetésben az arénákban folyó küzdelemmel, ám ezt kevés tárgyi bizonyíték támasztja alá. Hasonló a helyzet a Hercules-szentélyekkel, melyek Vitruvius szerint álltak az arénákban. A görög-római panteonból leggyakrabban Nemesis jelenik meg leggyakrabban az amfiteátrumhoz kapcsolódóan. Ez a dominancia azért fura, mert az irodalomban alig találkozunk Nemesis alakjával.(ld. késõbb)
Sokrétû kultusz
A (római) Nemesisrõl alkotott hagyományos kép az, hogy kultuszát elsõsorban elkeseredett emberek, kétes személyek, alacsony megbecsülésnek örvendõk ápolják. Ilyenek például a gladiátorok, akik megtorlást csak Nemesistõl mint a bosszú megtestesítõjétõl várhattak. Ám tovább vizsgálódva arra juthatunk, hogy Róma két legfõbb szabályozó rétegével, a bürokráciával és a hadsereggel is közeli a kapcsolata. Jó közelítéssel úgy foghatjuk fel Nemesist, mint egy „birodalmi Fortunát”, aki összekötötte az egyént a Birodalom hatalmas gépezetével. Nem csak büntetést, de jutalmat is osztott! Hogy levonhassuk ezt a konzekvenciát, meg kell vizsgálnunk származását és jelentéstartalmának alakulását az idõk folyamán.
„A Nemesis” fejlõdése
Eleinte õ is, mint a legtöbb görög-római isten, egy természeti erõ megtestesülése volt. Ilyenkor még sokkal inkább absztrakciónak nevezhetõ, kevésbé istennõnek. Elsõ irodalmi megjelenése a Kypriában már antropomorf alakban találkozunk vele. Zeus kiszemeltjeként, és különös módon, nagyhatalmú alakváltóként ábrázolják. Zeus közeledését egyértelmûen elutasítja, a szüzességet erényként megfogalmazó értékrendje Artemiséhez hasonló. A két istennõ alakja oly sok hasonlóságot mutat, hogy Artemidóros már egy istennõként, „Nemesis Artemis”-ként említi. Ezzel el akarták nyomni Nemesis önálló kultuszát. Egyesek azt is feltételezik, hogy a „nemesis” eredetileg egy Artemis-szerû istennõ állandó jelzõje is lehetett. Ha egy követõ ilyen „jelzõn” szólít egy istennõt, az sokkal bensõségesebb kapcsolatot feltételez, ezért lehet, hogy késõbb az istennõ nem az eredeti nevén, hanem a leggyakrabban használt melléknevén híresül el. Ám sosem volt Nemesis egyértelmûen csak a bosszú istennõje, hanem sokkal inkább a sors bizonytalanságát képviselte. Ez a melléknév tehát azt jelentette, hogy az istennõ „ad” (jót és rosszat is), nem pedig „megtorol” (mint azt a nemezis szó mai értelme is hibásan interpretálja). Ezt mutatja, hogy az „oszt” szó az ógörögben a „nemó”, ebbõl alakulhatott ki a jelzõ, majd az istennõ karaktere nyomán a „haragudni” ige egyik ógörög megfelelõje, a „nemesaó”.
Vanth
Sorsistennõként elkerülhetetlen, hogy összehasonlítsuk õt az Erinysekkel, másnéven Furiákkal, akik pont úgy, mint õ, kezdetben nem voltak félelmetesek. Sokkal inkább a szerencse (erkölcsileg semleges) elosztásáról gondoskodtak. Megdöbbentõ a hasonlóság az etruszk típusú Erinys, Vanth és Nemesis között. Vanth ugyanis szépséges, szárnyas nõalak, aki a halálnál van jelen, készen arra, hogy a lelket az alvilágba vezesse. Kígyóval ábrázolják, csakúgy, mint Nemesist. Vadászkellékek vannak nála, csakúgy, mint Artemisnél. A halál küldöttjeként vállalt szerepe is nagyon emlékeztet Nemesisre.
Tárgyi leletek, földrajzi térhódítás
A legelsõ, Nemesis-kultuszra utaló nyomok Rhamnust és Smyrnát sugallják származási helyként. Smyrna szolgált a késõbbi térnyerés kiindulópontjaként, ahonnan Thrákián és Makedónián át egészen Róma limeséig terjedt. Itt kell megemlítenünk a katonák és rabszolgák szerepét a kultusz terjesztésében. A feliratok szerint bár Nemesis nagyhatalmú istenség volt, nem bírt szentélyekkel, papsággal és áldozati szertartásokkal a terjedés ezen szakaszában. A további terjedés során azonban a rabszolgák és katonák minden igyekezetét homályba vonja az a „fogalom”, aminek köszönhetõen Nemesis az egész görög-római világban ismertté és tiszteltté vált: az amfiteátrum. Valójában úgy is fogalmazhatunk, hogy az amfiteátrum „teremtette” Nemesist, és ez emelte fel õt a mediterrán panteon nagyjai közé, az addigi (relatív) ismeretlenségbõl.
Miért pont az amfiteátrum?
Diana, akit Artemis római megfelelõjeként foghatunk fel, a vadászat istennõje volt, ezért alakja szorosan összefüggött az arénákban bemutatott vadászatokkal (venatio). Konkrét bizonyítékként szolgál erre a Philippiben, a venatorok (az aréna vadászai) közössége által emelt szobor is. Mindez Artemis és Nemesis nagyfokú egyezése miatt fontos. Ám nem magyarázza ez Nemesis kapcsolatát a munusokkal, a gladiátorjátékokkal.
Nemesist úgy értelmezték, mint az atletikus versenyzés istennõjét. Korai, rhamnusi kultuszában sokszor volt a tiszteletére rendezett versenyek döntõbírója. Majd mikor ismertté vált, mint „az egyenlõsítõ”, és „a büntetõ”, úgy vált egyre fontosabbá a különbözõ sporteseményeken, ahol a sikerhez jó adag szerencse is kellett (számos látványos gyõzelmi szituációt látunk ma is pillanatok alatt kútba esni). Innen lépett egy szinttel feljebb, és az atletikus versengéssel együtt általában a verseny és a teljesítés is az õ fennhatósága alá került. Innen már egyenes út vezet az amfiteátrumok szentélyeibe…
Az amifiteátrum Nemesise már nem „direkt” döntõbíró, sokkal inkább a változékony szerencsére felügyelt. Aquileiánál és Carnuntumnál Nemesist kerékkel és kalásszal ábrázolják, amik Tyché vagy Fortuna jelképei. Néhol még olyasmivel is találkozhatunk feliratokon, amik így említik : „az istennõ, aki Nemesis, vagy Fortuna” (Deae Nemesi sive Fortunae).
A Birodalom életében betöltött szerep
Nemesis kultuszát sokan a szegények kultuszának tartják, ám ez korántsem fedi a valóságot. Mint azt már említettük, sokkal több híve származott a római adminisztrációból és a katonaságból, két prominens, a birodalom életét irányítani képes rétegbõl. Ennek bizonyítéka, hogy az itáliai Nemesis-hívek legtöbbje birtokolta a tria nominát, azaz a három nevet, ami csak szabad embereknek volt. A vallás ekkori állapotában már találni feljegyzéseket, amik arra utalnak, hogy a közösségeknek papjai voltak.
A melléknevek, amiket Nemesisnek adnak, a Birodalom életében betöltött fontos szerepérõl árulkodnak. Az „Augusta”(=magasztos) a leggyakoribb, majd az „Ultrix”(=bosszúálló), a „Regina”(=királynõ), és a „Sancta”(=szent). Az Augusta gyakorisága sokmindent sugall. Diké és Tyché is osztoztak vele ezen a melléknéven. Ám az igazi lényeg az, hogy legtöbbször a politikailag is fontos személyek és események jelzõjeként szolgál ez a szó. És a gyanú be is igazolódik, ha megfigyeljük, hogy Nemesis idõrõl idõre feltûnik a Birodalmi pénzérméken, mint kulturális propaganda.
Claudius uralkodása alatt készült egy érme, melyen szárnyakkal ábrázolják Nemesist, amint caduceust (egy különleges, szárnyas pálca, Mercurius kezében gyakran látni) fog egy kígyóra. A felirat: „Paci Augustae”, ez a gyõzelem és a félelemmel vegyes tisztelet által elhozott tartós békét jelenti. Egyúttal biztosította a népet, hogy Claudius nem él vissza gyõzedelmességével, hogy is tehetné, mikor Nemesis szemmel tartja. Claudius uralkodását ez, a „magasztos béke” tette legitimmé. Szülõhelyén, Lugdunumban amfiteátrum épült az õ és családja emlékére, virágzó Nemesis-kultusszal a szentélyekben.
Vespasianus felelevenítette ezt a claudiusi Nemesist, és egy újabb érmét készített, ismét Paxra utaló felirattal. Az õ „Pax Augusta”-ja utal az istenek békéjére (pax deorum), valamint a békére otthon és külföldön (pax domi forisque). Ez a párhuzam Paxszal jól hangsúlyozza a Birodalom életében betöltött szerepét, mint a jó szerencse biztosítóját (figyeljük meg, mennyire eltávolodtunk már a klasszikus sztereotípiától, ami „egyszerû” bosszúistennõként állítja be Nemesist!).
A nemeseumok
Nemesis szentélyeit nemeseumnak hívják, ez pedig több helyen is elõfordulhat az amfiteátrumban. Leggyakrabban az ellipszis rövidebbik tengelyének egyik végén van, és közvetlen összeköttetésben áll az arénával, és az elöljárói páhollyal, ami közvetlenül fölötte helyezkedik el. A tarracói arénában legalább egy oltár volt Nemesisnek szentelve, a carnuntumi civil amfiteátrumban pedig három. A rövid tengelyen taláható a nemeseum Trierben, Durnovariában és Isca Silurumban, a katonai arénákban. Találtak még kápolnákat Puteoliban, Fréjusben, Aquincumban (!!!), Lugdunumban, Aquae Granniban, és Senlisben, valamint valószínûleg volt Pompeiiben, Cimiez-ben, és Avenches-ben.
Ritkábban a hosszabbik tengely végén építették a szentélyt, vagy szemben a fõbejárattal, vagy azzal egybeépítve. Így van például Devában, de a sejtések szerint Corinium Dobunnorumban és az aquincumi civil amfiteátrumban(!!!). Flavia Solvában (a mai Leibnitz, Ausztria) és Ulpia Traianában a nemeseumok a bejárathoz vezetõ utat szegélyezik a hosszú tengelyen. Pulában (ma Horvátországban van) a bejárathoz közel helyezkedett el.
Ezekben az építészeti fókuszpontokban való elhelyezkedésük arra utal, hogy funkcionálisan is összefüggtek az arénában folyó eseményekkel. A munus nem csak harcból állt, hanem az elején ott volt a pompa, amikor a gladiátorok, és a magisztrátusok bevonultak az arénába. Fõként a rövid tengelyen lévõ nemeseumok és a fölöttük lévõ elõkelõ páholyok sugallják azt, hogy a nemeseum lehetett a pompa végállomása, ahonann az elöljárók a páholyokba, a gladiátorok az arénába mehettek. Ez az „egybeépítettség” a páhollyal további bizonyítékul szolgál a „Birodalmi Fortuna”-párhuzamhoz. Kultuszát tehát megosztották egymással az „alacsonyrendû” gladiátorok és venatorok, és a politikai elit.
Összegzés
Nemesis sokáig alábecsült istenség volt, tisztázatlan hatalma és régies mivolta miatt. Ám a Birodalommal már olyan szoros összeköttetése volt, ami bevonta õt a mindennapi életbe, politikai propagandába, kormányzásba is (gondoljunk csak az Augusta jelzõre). Az egyén tehetetlensége fölött érzett frusztrációt a Játékok enyhítették, és ezek istennõjeként Nemesis az irányíthatatlan, misztikus erõk hatásait képviselte. Az amfiteátrumokban folyó kultuszok egy sor szimbólummal és rituáléval segítettek a polgárnak kialakítani egy világképet, és elhelyezni magát benne.
Nem bíráskodott, hanem ha hozzá fordultak, erõt adott a rend kereséséhez az emberi lét káoszában.
AEQUINOX, 2006.jan.
Forrás: Alison Futrell: Blood in the arena, 2000
|
